Szent László Társaság (1861) és Rend hivatalos közleménye

A német “Heilige Ladislaus Orden e.V.” egyesülettel Rendünk semmiféle kapcsolatban nem áll. Ennek a szervezetnek vezetői, németországi és Magyarországról csatlakozott tagjai nem tartoznak rendünkhöz. A fenti szervezet tagjai a Szent László Társaság (1861) és Rend jelvényeit, szimbólumait nem viselhetik!

Ez a német egyesület nem volt és jelenleg sem azonos az 1861-ben alapított Szent László Társulattal majd a későbbi Szent László Társasággal és a jelenlegi Szent László Társaság (1861) és Rend-el! E német egyesület alapítási éve 2003, nem pedig 1861 mint azt honlapjukon írják! Állításaikat  hiteles dokumentumokkal nem tudják bizonyítani! Ezek egyes bulvárlapokban megjelent nyilatkozataikért nem vállalunk felelőséget.
Az egyesület honlapján a “tagok” között, rendünk tagjai is szerepelnek akik nevük feltüntetéséhez nem adtak engedélyt, nem járultak hozzá, ill. nevük törlését írásban kérték! Ők ehhez a németországi egyesülethez soha nem tartoztak!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!